Darnózseli

A nemes Karácsony-alias Nagy-család története ( A hodosi eredetkép)

Amíg élt apám (1984-ben halt meg) gyakran hallottam tőle, amikor a Karácsony-családról beszélgettünk, hogy a “hodosi-jelző” illeti meg nevünket, tudniillik nemzetségünk a csallóközi Hodos községből származik.

Karácsonyok-utcája

Ez az állítás elfogadható is volt, ugyanis a jogelőd községeink Darnó és Zseli történetük során több száz évig közigazgatásilag oda tartoztak.Ezt a feltételezést megerősítették Karácsony József, “bótos” Karácsony Bandi és Karácsony Izidor fiai István és András megjegyzései is. Élt tehát a tágabb családban egy szóbeli hagyomány a hodosi származásról, mely a mi nemzedékünk fülébe is eljutott. A hodosi eredetkép minden bizonnyal onnan származhatott, hogy 1934-ben itt járt a faluban Karácsony Sándor nyugalmazott királyi erdőfőtanácsos. Nevezett családja gyökereit rokoni szálait kereste. A Fő utca 83. szám alatt lakó idős “bótos” Karácsony András még dokumentumokat is adott át neki. A családkutató akkor úgy vélte, hogy megtalálta elveszettnek hitt hodosi rokonait. Ezt én jóval később 1998-ban az Országos Levéltárban tudtam meg.

 

Anyám a felvidéki nagybodaki származása révén gyakran eljutottunk Dunaszerdahelyre is az ott élő rokonokhoz. Egy alkalommal apámnak és nekem a nagybátyám felajánlotta,- ismerve édesapám családszeretetét-, hogy kivisz bennünket a hodosi temetőbe. Fantasztikus fiatalkori élményem volt ez a látvány, a faluban Karácsonyok utcája és a temetőben az antik fejfák kavalkádja. Már söt

étedett, amikor a temetőben zseblámpával a fejfákat kutattuk. Egyszer csak megtaláltuk ősapánk sírját, a nemes nemzetes Karácsony Gergely

A hodosi templom

fejfáját. Meghatottságot láttam apám arcán amikor ezt a fejfát felfedeztük.
Poharazgatások közben rokonaimmal gyakran tervezgettünk egy közös utazást Hodos községbe. Sajnos ez a családkutató kirándulás nem valósulhatott meg, mert apám és rokonaim meglehetősen fiatalon költöztek el az “örök vadászmezőkre”. Jómagam pedig örökre eljegyeztem magam a hodosi kirándulás kapcsán a családunk történetének kutatásával. Hamarosan megéltem a hodosi eredetkép összeomlását is, de erről majd a következőkben.

Nemes Karácsony Gergely keresztje

Vélemény, hozzászólás?