Tájház , hungarikum - iliveinstyle.com magazin

Tájháztalálkozó, Felpéc – beszámoló

2013. május 25-én került sor a Nyugat-dunántúli régióban a Tájháztalálkozóra. A régió Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom –Esztergom megyét foglalja össze. A szervezők országos és regionális találkozókat tartanak minden évben, mert fontos számukra az egymás közötti kommunikáció, az élmények és a tapasztalatok megbeszélése. Ennek a fórumnak adott ezen a napon helyet Felpéc.

A Tájházszövetség 2002-ben jött létre, és jelenleg mintegy 350 taggal működik. Itt egy olyan érdekvédelmi és szakmai segítő szervezetről beszélünk, amely a hozzá forduló tájház fenntartóknak szakmai iránymutatást, lehetőségeket és érdekképviseletet teremt.

A rendezvény a házigazda, Dombi Alajosné köszöntőjével kezdődött, majd átadta a szót Horváth Attilának, aki a Tájházszövetség képviseletében jelent meg. Előadásában az elmúlt 10 év történéseit foglalta össze, így beszámolt sikeres találkozókról, és arról, hogy pályázatok segítségével mennyi mindent sikerült megvalósítani az elmúlt pár évben. Kiemelte, hogy Felpéc is elnyert egyet, amelyből a Táncsics utcában található tájház belsejét újították fel. Több helyen kiállításokat valósítottak meg az anyagi forrásból, vagy honlap fejlesztésre fordították a pénzt. Horváth Attila kiemelte: számos tájház felújításának vagy létrehozásának tervéről hallottak, ezért is tűzték ki célul a rendezvényen belül, hogy segítséget nyújtanak ehhez.

Dr. Bereczki Ibolya, az Országos Tájházszövetség elnöke beszédével ezt a szakmai segítséget próbálta nyújtani mindazoknak, akik tájházat szeretnének létrehozni. Elsőként elmondta, hogy sok oka lehet annak, hogy miért is szeretne egy közösség ebbe belekezdeni. Hangsúlyozta, hogy bármi is áll az ötlet hátterében, a szabályokat be kell tartani. Az alap egy jó épület megtalálása. Elengedhetetlen a célok meghatározása is. Cél lehet, hogy időszaki kiállításoknak vagy egyéb rendezvényeknek adjon otthont a kialakított ház. Az egyik legfontosabb egy tájház kialakításánál, hogy hűen tükrözzék az adott kort és a társadalmi helyzetet. A néprajzi szakember bevonása a munkálatokba épp olyan fontos, mint a rendelkezésre álló tárgyi anyagok megfelelő elhelyezése, és további eszközök gyűjtése. A létrehozás után oda kell figyelni a rendszeres karbantartásra is, amelynek ellenőrzésében többek között a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban dolgozó Dr. Vass Erika is segít. Mint következő előadó beszámolt arról, hogy nem csak ellenőrzés, hanem segítségnyújtás céljából is ellátogat egy-egy település tájházához. Támogatást nyújt abban, hogyan tudják a meglévő értékeket hasznosítani vagy hogyan tudnak fejlődni ezen a területen. Dr. Vass Erikát arról kérdeztem, hogy kihasználják-e a létrehozók a különböző csatornákat, hogy látogatókat csalogassanak a muzeális intézményhez. Válaszában kiemelte, hogy lehet már példát látni arra, hogy facebook-on hoznak létre külön profilt egy tájháznak, ahol aztán folyamatosan tudják az embereket tájékoztatni a programokról, de az internet számos felületét is használják a célközönség elérése céljából.

Az előadások után alkalma nyílt mindenkinek arra, hogy kérdéseit feltegye. A résztvevők szerint az előadók szakmai hozzáértésükkel számos értékes információt szolgáltatottak. Délben a program a felpéci tájházban folytatódott, ahol Dombi Alajosné mutatta be az épületet. Végszóként pedig Dr. Bereczki Ibolya ajánlotta mindenkinek figyelmébe a most megjelent Erdélyi tájházak és néprajzi gyűjtemények című kiadványt és útravalónak elmondta, hogy szerinte a közösség ereje, szándéka és érzelmi kötődése az, amely egy tájházat igazán fenn tud tartani.

Vélemény, hozzászólás?